Madonna újdonsága, a Give Me All Your Luvin’ Nicki Minaj, a Trinidad és Tobagóban született rapperlány és M.I.A. angol énekesnő közreműködésével készült, Martin Solveig francia producer az egyik szerzője.
A zeneszám demóváltozatának egy részlete november elejétől érhető el az interneten, videoklipje a tegnap esti American Idol tehetségkutató tévéműsorban debütált. A dal vasárnap Indianapolisban a Super Bowl szünetében is felcsendül, az amerikaifutball-döntő fő sztárvendége ugyanis Madonna lesz.
A Give Me All Your Luvin’ az énekesnő 12., MDNA című stúdiólemezét harangozza be. A cím nemcsak Madonna nevére utal, hanem a mitokondriális DNS-re is, amely kizárólag anyai ágon öröklődik. Sőt utalhat kábítószerre is, emiatt a drogellenes aktivisták már támadásba lendültek, kirobbantva az album körüli első – s valószínűleg nem utolsó – botrányt. A nagylemez március 26-án kerül forgalomba. Bár Madonna a BBC egyik rádióműsorában azt nyilatkozta, hogy a megjelenés attól függ, milyen gyorsan tudják feltörni a szervereit, és kiszivárogtatni az anyagot a világhálóra. Elmondása szerint komoly munkával teli hónapok várnak rá, turnézni is fog, mivel az elmúlt időszakban javarészt a W.E. című filmen dolgozott, s most már azzal kell törődnie, hogy miből fizeti ki a lakbért…
